Túl vagyok a szalagtűzőn. Kész. Vége. Nem bírom elhinni, hogy ennyi. Annyira rövid volt. Képtelen vagyok egy komplett mondatot leírni, mert nem is tudom felfogni. Még megfogalmazni sem tudom. Ilyenkor érzékeljük, hogy milyen gyorsan is halad el az idő mellettünk. Életünkben - jobb esetben -, egyszer van szalagtűzőnk, mindössze 2 óra, de ezzel a "kis" eseménnyel valamilyenszinten felnőtté is avatnak. Bár 6 napja volt, még most sem tudom, hogy örüljek vagy sírjak miatta. Másnap - szinte azonnal -, mentünk a barátnőimmel Budapestre vásárolgatni, nézelődni és kikapcsolódni. Sajnos, már ez is a múlté. Megtörtént, emlékként él tovább bennem, vége. Nagyon letargikus állapotban vagyok. Az orrom előtt szakad le az ég, idebent meleg van, süti illat lengi be a lakást, a só lámpám az egyetlen szín ebben a szürke időben. Semmihez sincs kedvem. A továbbiakban csak ülök a gép előtt, nézek filmet, megpróbálok relaxálni - és kiheverni a betegségemet -, végül ez a nap, mint egy röpke perc, ismét csak elillant. Ne haragudjatok a sok tő mondatért, magam sem szeretem, de most nem nagyon tudok máshogy írni. Még fogalmazni sem. Elméláznék még az időről, az idő mindkét értelmében, de nem megy. Vár a valóság, a tételek, a filmek, a csend és a magány. Talán ez a kis dal többet mond el a hangulatomról, mint én.

Számtalanszor határoztam már el magam, hogy én bizony sportolni fogok valamit. Sosem voltam egy puhány személy, mindig csináltam valamit. Hol itthon tornázgattam (saját gyakorlatokkal), hol huzamos ideig futottam. Persze mindennek a vége az lett, hogy abbahagytam.
Most, hogy kitűztem azt a célt magamnak, hogy feszes testet akarok, s a szalagtűzőmön "tündökölni" akarok, mondhatom, hogy könnyen megy az edzés. Úgy döntöttem megosztom veletek, s részben itt, részben a kis füzetecskémben fogom vezetni a tornámat. Kezdetnek elég legyen az tornarendem, később hozom az egyéb információkat erről. Annyit azért még megírok, hogy Rubint Réka és Béres Alexandra "segítségével" értem el azt, amit eddig. Szintúgy szeretnék róluk is pár szót írni, véleményt kifejteni. De most következzem a tornarendem:

1 hetet kell még kibírnom a szalagavatómig. Május óta nyomatjuk a táncot (hip-hop), eközben intézzük a ruhákat (amik mellesleg gusztustalanok) és emellett még készülünk az érettségire, tanulunk és persze fáradhatatlanok vagyok. Mindenki full of energy! Én nem panaszkodok, nem nehéz a sulim, simán elérem a 4-es 5-ös átlagot, ahogy mindig tettem. Tanulom a főtárgyakat (matek, magyar, töri, angol és informatika) , simán lenyomok heti 4x, 100-120 perc tornát és minden este van időm olvasni. Felgyorsultak az események, s ezekhez fel kell nőjek. Persze 19 évesen már mit rinyálok, lassan aggastyán korba lépek. Elintéztem a fodrászom, a sminkesem, beszereztem a cipőt és az alkalmi ruhámat, már csak apró részletek hiányoznak és 1 hét múlva végre valahára mindent letudok. Szabad leszek, de csak egy ideig. Ez az év a hajtás - no meg a pénzköltés -, éve. Az egész hajcihő, több mint fél millióba kerül. El tudjátok ezt hinni? Fél millió, egy rohadt szalagtűzőért és egy 10 perces táncért. Mondjuk, a tánc megéri az árát (100.000 Ft úgy, hogy ismerősünk a tánctanár), de, hogy a ballagási ruha 16.000 + 5.000 DVD + 10.000 tabló és egyéb képek, meg isten tudja, hogy mi még, szerintem durva. Most, a "nem hivatalos" gazdasági válság közepére, betenni egy ilyen költséges időszakot, felér egy öngyilkossággal. De nem panaszkodom. Ezek csak puszta tények, amolyan szembesítés magammal, meg másokkal, akik majd később jutnak el ide. Egy-két jó tanács ezeknek az embereknek: SOHA ne engedd, hogy elnyomjanak! Állj ki a véleményedért! Semmit ne hagyj az utolsó pillanatra! Mindig írj fel mindent, legalább egy héttel előtte! Oszd be az idődet, s próbálj elszakadni a géptől, tv-től, néha még a könyvektől is (na jó, az megengedett)! Rendszeresítsd a dolgaid! "És" mindig készíts tervet! Ez volt az Ellie bölcsességei és tanácsai első része. Folyt. köv. egy újabb "kis" idő múlva.

Próbálom összeszedni a gondolataim és az érveim, de elég nehéz most összerakni egy ép kész indokot. Mondjuk a nyitó posztomat nem magyarázkodással szeretném tölteni, inkább leírni az elmúlt 1-2 hónap tanulságait. In medias res: napok, de talán már hetek óta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy blogot kéne nyitnom. Tömérdek mennyiségű dolog gyűlt össze bennem, és ez még csak a második hónap kezdete. Mind iskolával, mind magammal kapcsolatban eljutottam egy olyan határig, ami számomra már túl sok. Gondolkoztam a napló íráson, a tumblr-en, a csajos összejöveteleken de arra jutottam, hogy most (jelen helyzetben), a gportál blog része a legkézenfekvőbb számomra. Nincsenek nagy igényeim, nem várok se látogatókat, se cseréket, se dicséreteket, most, csak az írást szeretném a központba helyezni. Nincs kedvem a kinézeten izgulni, a bejegyzések számán és sűrűségén parádézni, inkább olvasson 1 ember, mint 100 ,,éhes szájú" veréb. Ez közhelynek hangzik, de így van.
Jó, azért egy-két szót szeretnék a kinézetről szólni: mivel beindult az Ősz, jönnek a visszafogott színek, a lehulló levek, a forró csokoládé és a melankolikus hangulat...satöbbi, én is ilyenre vettem a formát. Már csak azért is, mert tetszik ez a stílus és jól érzem magam benne. Előre leszögezem, hogy nem vagyok sem hipszter növendék, sem írói vénával megáldott egyén. A kép, melyen egy ballerina látható, nagyon nyugtatóan hat rám, ezért választottam, bár eredetileg nem ilyen világosra terveztem.
A címről annyit említenék meg, hogy engem tükröz. Ne a plázacicaságra vagy a Sugar Bird nevezetű márkára gondoljatok. Mostani Énemhez tökéletesen passzol, de ezt később kifejtem nektek.
Azt hiszem mindent leírtam, amit szerettem volna. Hamarosan jelentkezem (reméljük).